Hogyan dobjuk fel a fürdőszobát – Csempézési tippek és trükkök –

Néha mindannyiunkat elkap a lakberendezési vágy, amikor nagy hévvel vetjük bele magunkat az átalakításba, bútor tologatásba és kiegészítő vásárlásba. A lakás bizonyos részein ezek viszonylag könnyen kivitelezhetőek csupán néhány erősebb családtagra és egy nagy adag kreativitásra van szükség.

A fürdőszoba ilyen szempontból talán az egyik legnehezebben variálható közeg, hiszen a mosdó, zuhanyzó esetleg kád helyét nem tudjuk egy csapásra megváltoztatni. A fürdőszobai berendezések meglehetősen kötötté teszik ezt a helyiséget, ezért leginkább a dekorációval és kiegészítőkkel tudunk játszani, hogy felfrissítsük a már jól megszokott fürdőt. Ha ennél kicsit többre vágynánk és az időigényesebb munkától sem riadunk vissza, néhány csempézési trükkel garantált változást érhetünk el.

Amennyiben a fürdőszobában lévő régi nagyalakú csempék már unalmasak és egysíkúak, dobjuk fel egy pár sor kisméretű mozaikcsempével. Az adott színektől picit eltérő árnyalatú, esetleg különböző színű apró csempékből összeállított két esetleg három oszlopnyi díszsor nemcsak hangulatában, hanem esetleg optikailag is megváltoztathatja a helyiséget. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy a fürdő melyik részén mutatna legjobban a díszsor, könnyebben elképzelhetővé tehetjük egy mintával vagy látványtervvel is.

Komolyabb átalakítás esetén különös figyelmet szentelhetünk a mosdónak és környékének. Ha szeretnénk a fürdőszoba ezen részét hangsúlyosabbá tenni, a mosdót körülvevő világos pasztell színű csempék megfelelő választás lehetnek. Könnyen kiemelhetjük a kontrasztot az eltérő árnyalatokkal és karakteresebbé válhat a fürdő, ha a csempék méretét is megfelelően variáljuk. Az ötletek tárháza szinte végtelen, a lehetőségeinknek csak a pénztárcánk, no meg a fürdőszobánk mérete szabhat határt.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.